ars poetica
Nyomtatás

ars-poetica
működésünk egyik alapelve, hogy egy ötletet feldolgozunk, megvalósítunk, figyelve közben arra, hogy anyag    akarata és a véletlenek hatására a mű az elkészítés során is folyamatosan alakul, változik, így egyre finomabb és tökéletesebb alkotások születhetnek. másik alapelvünk, hogy a művészeti ágakat integráljuk, és az alkotókat együttgondolkodásra és együttdolgozásra invitáljuk. ezekből születnek a legmeghökkentőbb, vagy a legszebb alkotások, hiszen a két különböző téren szakosodott alkotó egymás szakterületébe belelátva, de még „tiszta” szemmel” olyan ötleteket képes adni, ill. kapni, amely frissesség a tanulmányok során általában kikopik az alkotókból.

céljaink
fontosnak tartjuk az ember léptékéhez igazodó organikus, letisztult, természetközeli formavilágot. célunk, hogy tervezésünk során bútoraink és egyéb tárgyaink a környezet szerves részeként legyenek jelen, egyfajta személyes kapcsolatot teremtve a mindennapi környezetünkkel. a forma és a funkció viszonyát kutatjuk. a már létrehozott alkotásaink mellett megrendelőink igényeivel együttműködve, az adott környezet sajátos miliőjébe tervezünk, ezzel is személyessé téve bútorainkat, kerámia tárgyainkat.

gondolatok
a szabványokat kerüljük. minden ember egyedi, és megilleti őket az a tisztelet, hogy a használati tárgyai hozzájuk alkalmazkodjék, és ne fordítva. az ember a mérték, így a kollekciók előállításánál a hasonlóságra, formahűségre törekszünk, de az egyformaságra nem. a formaalkotásnál mintául szolgálnak a vitorlások, hajók letisztult szépsége és lényegre törése, (ld. hajóbútorok) és a természet legősibb formai képződményei is.

a famegmunkálásról
a fa élő anyag. ezt szemünk előtt tartva a belőle készült bútor során átalakul, de ugyan úgy élő, lélegző anyag marad. a hibáit nem rejtjük el, a csomók, lyukak, féreg-rágta járatok is a bútor részét képezhetik, ha az így is betöltheti eredeti funkcióját. nem kozmetikázunk. kerüljük a minthát. a hiba néha különleges jelleget ad a bútornak, szexepillé válhat. az ember szemét odavonzza, és minél többet figyeli, annál több szépséget vél felfedezni benne.

facsomópontok
mindenekelőtt a látszó, legősibb, legegyszerűbb kapcsolatokat alkalmazzuk. a bútor látszó szerkezete szintén hozzátesz a tárgy szépségéhez. törekszünk az anyagfolytonosságra és arra, hogy egy bútor, egy fából legyen. törekszünk a kézi munkára, minél kevesebb gépi erőt használva. a kézi munka lassabb, több figyelmet kíván a munka során így sokkal erősebb kapcsolat alakul ki az alkotó és az alkotás között. a véletlenek így kaphatnak jellegformáló szerepet, új ötletek is csak így születhetnek: az alkotó kezében az alkotással. a figyelem szeretet. minden bútor, alkotás egyszeri és egyedi. az élő anyag hajlamai jelentősen befolyásolják a végleges mű mibenlétét.


természetérzékenység
a születő művet nagyban befolyásolja a természeti anyag mibenléte, ezért a természet-érzékeny filozófiában született művek egyediek és utánozhatatlanok. csak a bemutatott mintadarabok (készleten-jelöléssel) kaphatók, és miután elkeltek, csak rendelésre készítünk belőlük újat. ennek két oka van: egyrészt nem kívánunk a szükségesnél többet elvenni a természettől (emellett raktáron felhalmozni) másrészt a kapcsolatfelvétel során, még jobban a megrendelő ízléséhez tudjuk alakítani a kiválasztott prototípust, ezzel egy tényleges, személyes kapcsolatot kialakítva a tárgy és a használója között.


a hibákról
amikor természetes anyagokkal dolgozunk, igyekszünk a természet adta értékeket, különlegességeket észrevenni, esetleg hangsúlyozni, ezzel még jobban felhívni a figyelmet a természet adta utánozhatatlan jelenségekre, melynek remélhetőleg mi is részei vagyunk. hiba, mint olyan, nem létezik, csak eltérő különbségek, különlegességek vannak. a "hiba " egy felénk fordított tükör, hisz nincsen tökéletes, csak a tökéletesség felé haladó. a "hibák" adják a természet szülte dolgok utánozhatatlan szépségét, jelleget és jellemet hoznak az elidegenített világunkba.


wabi-sabi
a csoport alkotói filozófiája hazánkban egy elfelejtett, de Japánban újjászülető, ősi irányzathoz közel álló szemléletmód, minek alapján méltán nevezhetik bútoraikat wabi-sabi bútoroknak. „A wabi-sabi egy élet minőség, egy filozófiai irányzat, egy szépség idea, de mindenekelőtt egy belső tapasztalat, amely megváltoztatja az utat és segít megélni a pillanatot, megtalálni a harmóniát a leghétköznapibb rítusainkban is.” (Leonard Koren) a wabi-sabi jelentése: a valóság szépsége a maga tökéletlen, természetes, múlandó voltában.